január 2, 2020 - BJZ

LELTÁR 2020.E.01.

LELTÁR 2020.E.01. /Avagy a penész nem felejt./

 

Nézegetem a zenekari fotókat, főleg a régebben készülteket. Aztán majd haladunk szépen előre az időben, sőt csapongani is fogunk. Csak semmi pánik. J

 

Nna.

Miután nagy dirrel-durral megalakultunk, felvetődött „A” kérdés, hol próbáljunk?! Tatabánya tele van (volt) zenekarokkal. A helyek száma -ahol próbálni, zajongani lehet- ezzel szemben viszonylag kevés, vagy foglalt. Jó helyet találni csak nagy szerencsével, vagy kihalásos alapon lehet.

A lehetőségek, amelyekből gazdálkodhattunk:

 

  • Lehet próbálni garázsban, valamelyik lakótelepi garázssoron.

Hát ez jó szar ötlet. A garázs télen hideg, a hangszereknek, elektronikának finoman szólva sem ideális. Nyáron meg meleg, és csak nyitott ajtónál lehet benne életben maradni. Ebben az esetben meg kb. 15 perc a próba, mivel ennyi idő alatt érnek ki a zsernyákok. Mert ugye a közeli lakótelepről tutira felnyom valaki, aki nem tudja nézni a meccset, vagy a Barikköztet.

A garázs alkalmas lehet a félve őrzött Zsiguli tárolására, vagy próbáljon ott egy Jazz kvartett vagy egy akusztikus duó, de semmiképpen sem egy rock zenekar. Ahh…

 

  • Lehet opció a kertesház hátsó sufnija hétvégenként.

A probléma vele ugyanaz, mint a garázzsal. Nem beszélve arról, hogy a szomszéd fűnyírójának hangja sokszor nincs hangnemben. Hehe

 

  • Közüzemi épületek nem használt blokkjai. Na ez a tuti.

 

Nekünk elsőre egy vágóhíd jutott. Ökör nagy belmagasság, nyirkos hideg, örök félhomály, lemez ajtók óriási lakatokkal, csempézett, a párától folyton izzadó falak, és patkányok garmada.

Nem sokat, csak pár hónapot maradtunk ezen a helyen, de a nyomát azóta is cipeljük magunkkal. Mondhatnám úgy is, hogy a zenekar egyik legnagyobb rajongója innen származik, és azóta mindig velünk van. Ő a penészgomba.

 

Tehát innen el. A második állomás egy közeli iskola pincéje, ami réges-régen óvóhelyként is funkcionált (Tatabánya tele van ilyenekkel). A bejárathoz a kiskapu után húsz lépcső fel, aztán pedig húsz lépcső le. A 15 cm vastag páncélajtón 0,5 kg-os lakat, amit a világítás nélküli sikátorban külön küzdelem volt nyitogatni. Innentől már csak két 25cm-es küszöbön, egy szűk fordulón és még egy vasajtón kellett átverekedni magunkat, és bent is voltunk a teremben. Kész akadálypálya.

Mondanom sem kell, ezt minden egyes fellépés alkalmával el kellett játszani, csak cuccokkal.

Így visszagondolva, vicces a történet, főleg, ha odaképzelem Palik Laci hangját az Exatlonból.

 

Hát Itt már melegebb volt. Nyoma sem volt az izzadó falaknak. Természetesen kis barátunk, a penész is jobban érezte magát itt. Szépen virágzott a hangszereink tokjain, szagát pillanatok alatt bevette a ruhánk, elnyomva az akármilyen frankó öblítő illatát is. (Otthon mindenkit külön szerettek ezért.)

 

A kép itt készült. Próbáltunk eszközölni valami hangulatvilágítást is több, de inkább kevesebb sikerrel. A helyet valamikor a régi MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) birtokolhatta. Egyszer egy ládában találtunk zsír új honvédségi gázállarcokat. (Ha esetleg valakit érdekel, van eladó J )

Talán 1-1,5 évet húztunk itt le, ha az emlékeim nem csalnak. Azután ismét jött a költözés.

 

Összepakoltuk a cuccainkat is irány az új hely. Szép, világos, mondhatni komfortos. Zárható, őrzött, és még sorolhatnám. Szépen felapplikáltuk a faliszőnyeget, mert ugye az kell az akusztika miatt. (A Pöpi mondta J )

A hangszertokokról a kis barátunk habozás nélkül költözött bele a szép zöld drapériába. Jól érzi magát itt is. Ahogy végre mi is.

 

A helyzet az, hogy kétszer láttam a Jégvarázs II-t. Olaf mondta: „a víz nem felejt”.

Szerintem a penész sem. Mikor majd mi már nem leszünk, ez a kis parány még mindig itt lesz. Simán előfordulhat, hogy a távoli jövőben a tudósok majd merőben új módszerekkel fogják vizsgálni ezt a kis penészlényt. Ki tudja, lehet, hogy hangja is van.

 

Még az is lehet, hogy azt dúdolja majd: „Legyél a fény, ami átölel…”

 

Üdv.: BJ